A fenti képen látható kis bűnelkövető csak az egyik a sok rágcsáló közül; képzeljük el, amint ilyenek lepik el szeretett romantikus szigetünket: Montecristót. Az olvasó nem téved, Alexandre Dumas erről a szigetről nevezte el egyik legnépszerűbb regényhősét Monte Cristo grófjának, magyarán kulturális vetülete is van az esetnek.
Montecristo (olaszul Isola di Montecristo) Észak-Itália nyugati partjai mentén található; a Toszkánai-szigetek egyike a Tirrén-tengerben. A szigetet (mint ahogy az a hírből is kiderül) csak az őrszemélyzet lakja.
Nagytestű fekete patkányok költöztek Tirrén-tengeren levő Montecristo szigetére.
A természeti oázisként védett, tíz négyzetkilométeres szigetet eddig a turistáktól óvták, most viszont a látogatók hajóival érkezett patkányoktól féltik, amelyekből már minden négyzetméterre jut egy.
A megoldásnak tűnő patkányirtásnak támogatói és ellenzői is akadnak.
Huszonhat tonna patkánymérget akarnak repülőkkel szétszórni a szigeten, így terület gyalog megközelíthetetlen részébe is jutna belőle. "Ez a módszer eredményre vezetett a patkányok által ugyancsak ellepett Giannutri szigetén is, miközben a többi állatra, növényre nem veszélyes" - nyilatkozta a sajtónak Franca Zanichelli, a toszkánai tengeri természeti park igazgatója.
Más véleményen vannak az állat- és természetvédők, akik attól tartanak, hogy a nagy mennyiségű méreg bekerül a tengerbe és az élelemláncba is. Ezért azt javasolják, hogy a repülőkkel inkább szállítsák el az összefogott patkányokat. Montecristót évente háromezer turista keresi fel. A szigeten egyedül egy parkőr él a családjával
(MTI)
Végül tekintsünk meg egy képet a gyönyörű szigetről: